Sokszor ígértem, de most végre – így egy héttel a tábor után – megalkotom a csopaki beszámolót. :) Ekkora időtávlatban viszont a napok már összemosódnak, szóval nem fogom tudni napokra lebontva írni a dolgokat.
Először is muszáj kijelentenem, hogy eddig két táborozás vetekedett az első helyért, a legjobb táboraim listáján, de így Csopak után már csak a második helyért rivalizálhatnak. Inkább tűnt nyaralásnak, mint tábornak.
Sokat játszottunk. Ennek első összetevőjeként nekem meg kellett tanulni a mindenki más által ismert játékokat: rikiki, mocsár, Zsákutca 13., szóbridzs, „idegenszavas”, Száguldó robotok, stb. Különböző variációkban minden este előjöttek…
Sok időt töltöttünk az apartman melletti medencénél. Amikor nem volt Balaton-idő (vagy csak nem akartunk fizetni a strandolásért…), vagy annyi időnk nem volt, hogy lemenjünk és vissza… A víz kicsit hideg volt, de két-három perc alatt hozzá lehetett szokni. A többieknek erről más volt a véleménye… de miután megszoktam a hőmérsékletet, én nagyon élveztem. :) A tanárnő fényképezőgépével készültek a víz alatt is képek, némelyik nagyon jól sikerült, csak még nem sikerült eltulajdonítanom őket…
A Balatonnál többször is voltunk. Az első csak egy könnyű esti séta volt. Eredetileg a tanárnőhöz mentünk volna le, mert ő egy kicsit hamarabb indult. De pont, mikor már mindenki összekészült, bezártuk az ajtókat, na akkor jelent meg a tanárnő a folyosón. Jellemző. :D (Halkan merem csak megjegyezni, hogy kicsit eljátszottuk az időt…) Semmi probléma, tanárnő magához vett egy pulcsit, és lementünk a partra. Strandolás nem volt, csak egy kis beszélgetés a padon. Másodszor estefelé mentünk, mert hét után ingyenes volt a strand. A bátrabbak mártóztak, de nem töltöttünk el sok időt. Harmadszorra strandidőt választottunk, valamikor délután. Azonban kicsit feltámadt a szél, a déli parton pedig vihar volt. Ezért minket is kiküldtek a vízből, pedig épp kezdett élvezhetővé válni… hullámok meg minden. Ránk csak pár csepp eső esett… még reménykedtünk, hátha visszamehetünk, de végül mi is mentünk a többiek után. (A lelkes viharrajongókra vonatkozó többes szám rajtam kívül még az egyik lányt jelenti.) Negyedszerre pedig a névnapomkor voltunk, de ekkor sem fürdőzni. Utolsó este volt (ez a tanárnőben csak másnap tudatosult), ráadásul a névnapom. Szélcsendes idő volt, ezért felengedtünk egy égi lámpást. Nem sikerült túl jól az attrakció, mert a lámpás oldala még a „mag” meggyújtásakor elkezdett parázslani, így két nagy tátongó lyukkal szállt fel. Eddig nem is volt probléma, csak fent a szél a lyukakon keresztül ki tudta fújni a meleg levegőt – ami felfelé hajtotta – és elkezdett „billegni” úgy, hogy azt hittem, mindjárt fejjel lefelé is fordul. Végül egy közeli játszótérre zuhant, és zuhanás közben kialudt a „magja” – szerencsére, mert a játszótér csupa fa volt.
Volt egy kellemes tihanyi túránk is. Mivel az apátságnál mindenki járt már legalább egyszer, ezért oda nem mentünk. A kirándulást egy nagy fagyival kezdtük a Rege cukrászdában (nem reklámként mondom, de tényleg érdemes oda beülni egy órácskára, mert isteni a kilátás. A Belső-tónál és a környező erdős területen kirándultunk. Célunk a gejzírkúpok lettek volna, de vagy nem találtuk meg, vagy megtaláltuk, de nem hittük el, hogy azt látjuk… Visszafelé láttuk a barátlakokat (érdekes, és kellemesen hűvös „lakások” a sziklába vájva) is. Úgy volt, hogy indulás előtt még strandolunk egy nagyon, de a többség döntése alapján inkább felszálltunk az öt perc múlva jött buszra. (Pedig ha valahol, akkor ott igazán nagy hullámok voltak…) [Az egész túra alatt nagyon zavaró volt az, hogy a piros + jelölést zöld T-re cserélték, de az összes kihelyezett turistatérképen, illetve a mi térképünkön is a régi jelzés volt meg… legalább a kihelyezett táblákra ráírhatták volna a cserét.]
Ha már túrákról írok, akkor muszáj megemlítenem az éjszakai túránkat is. Valamikor este tizenegy körül indultunk a csopaki erdőbe (legalábbis gondolom, hogy oda). Szerintem az egész nem volt annyira ijesztő, inkább hangulatos… de ezen a véleményen kevesen osztoztak. :) Így tehát én mentem leghátul, és mivel egy zseblámpánk volt, nem láttam semmit. Legalábbis a többiek ezt hitték, én viszont az ég és a város fényeinek köszönhetően láttam, amit látnom kellett. Persze azért kaptam az utasításokat… itt egy kő, ott egy ág. :) Mi a „régi”, megszokott úton mentünk, bár itt át voltak húzkodva a jelzések – próbáltunk nem figyelni ilyen apróságokra. [Az eredeti bejáratot pedig elfoglalta egy hatalmas pók a hatalmas hálójával, így közös döntés alapján inkább egy meredekebb szakaszon mentünk a turistaútra.] Végül elértük a kilátót. Nagyon szép látvány volt a Balaton, a városi fények, a másik oldalon pedig a szurokfekete erdő. És jól esett az a középerős, hűs szél is, ami lobogtatta a… lányok haját. :)
Próbáltunk zajosak lenni, hogy az épeszű állatoknak még csak meg se forduljon a fejében, hogy megközelítsenek… Egy kicsit nyomasztó volt csak ezért beszélni. Egy idő után azonban előkerültek a barchóba-történetek (amik még másnap és még később is fejtörést okoztak). Sosem gondoltam volna, hogy éjszaka, hajnali kettőkor egy balatoni faluban sétálva bőszen fogok lehetetlen történeteket találgatni. :) Hümm, elfelejtettem írni, hogy a túra előtt elmaradhatatlan volt az üzemanyag betankolása… vagyis hagyományosan el kellett fogyasztani a szokásos pudingos tejberizst, amit a tanárnő főzött. Neki alig maradt, pedig azt hitte, nem bírunk annyit enni… Ennek köszönhetően a túra nagyon jól sikerült, mindenki épségben visszaérkezett.
Még egy kirándulásunk volt: egyik délután felkerekedtünk (hárman görkorcsolyával és ketten biciklivel), és egészen Balatonalmádiig mentünk… volna. Káptalanfüred előtt azonban két korcsolyásunk „kidőlt”: az egyik elesett, a másik pedig átbucskázott rajta. Vártuk őket, csak vártuk, vártuk, de nem jöttek (kicsit lassabban mentek nálunk, ezért mindig megálltunk bevárni őket). Visszamentünk, és minden világossá vált: ültek a fűben, és élénkpiros horzsolások éktelenkedtek a térdükön. Abban maradtunk, hogy mi még megyünk egy kicsit tovább, az „elesettek” pedig maradnak a fűben és megvárnak… majdnem így is lett, de mikor visszaértünk, ők már útra keltek. Azért még utolértük őket. A korcsolyákat feltettük a biciklikre, tehát ők mezítláb mentek tovább… illetve stoppoltak, így hamarabb is értek haza nálunk! :)
A tábor matekozás része (mert ugye elvileg ez egy matektábor volt) annyiból állt, hogy egyik délelőtt megcsinálunk közösen néhány feladatot, egy másik nap pedig mindenki kapott egy-egy nehezebb feladatot és egy Gordiusz feladatsor, hogy saját tempóban és időbeosztásban megoldja. Szóval nem vittük túlzásba a dolgot és ez nem is baj. :)
