Esik az eső, és nem lehet sehova sem menni. Tanulni nincs kedvem – pedig kéne –, az unokatesóimból pedig elegem lett egy időre, úgyhogy most itt kuksolok és blogolok.

Hajnali háromnegyed kilenckor (mondom mindezt hétórás ébredéssel) érkezett a mama húga és annak férje, szóval hozzájuk nem kellett elmenni locsolni. :) Szeretem, amikor házhoz jön az öntöznivaló. :D

Na viccet félretéve, miután elmentek, akkor a papával és az unokatesómmal „felkerekedtünk”. Az idei locsolás annyiból állt, hogy átmentünk a szomszédba meglocsolni a papa húgát, majd 2 perc autózás után a nővérem barátjának a nagymamájához értünk. Nagyon kedves néni, jóban is van a nagyszüleimmel. Sok vendéget vár mindig húsvétkor, most sem volt másként. Itt találkoztam a pofátlanság egyik újabb hihetetlen nagy mértéket felvett formájával. Az egy dolog, hogy aki ismeri a nénit, az nem eszik sokat reggelire, hogy el tudja fogadni, amit felkínál. De az már súrol egy bizonyos határt, amikor az ember eleve úgy állít be, hogy „nem reggeliztünk, hol a kaja?”. Nem szó szerint ezt mondták, de nem maradt el sokkal ettől. Komolyan mondom, kezdem néha azt hinni, hogy velem van a baj, amikor úgy gondolom, hogy az idős, nyugdíjas embereket inkább segíteni kellene, semmint kihasználni a jó szándékukat.

Miután hazajöttünk, a kis unokatesóm megérezte a pénz szagát, vagy én nem is tudom, mi történt vele. Az egy dolog, hogy locsoláskor kapott egy kis zsebpénzt – megjegyzem, az sem teljesen normális, aki már az óvodás kisgyerek markába is pénzt nyom –, de ez nem azt jelenti, hogy meg kell őrülni. Az lett a mániája, hogy pénzért ad puszit. Agyrém... Persze a mama vevő volt erre a „játékra”. Komolyan, néha már sajnálom szegény gyereket, milyen világképe fog így kialakulni.

Az édességáradatnak sem volt jótékony hatása. Az összes ebéd számára annyi volt, hogy evett két kanállal és pont. Délután pedig tömi magát a frissen szerzett csokikkal. Mondanom sem kell, nagyszüleim partnerek ebben... vagy ha nem is partnerek, de szemet hunynak felette. Újabb ékes példája, hogy alkalmatlanok – mindig is azok voltak – a gyereknevelésre.